Mik lesznek idén a legmenőbb fürdőruhatrendek?

 

Nemrég értünk haza a farkasordító hidegbe a nászutunkról, amit volt szerencsénk gyönyörű egzotikus országokban tölteni. Így ezt a mai posztot 2018 fürdőruha divatának előrejelzéséről kivételesen a trópusokon készített fotókkal tudom illusztrálni. Éppen ezért kalandozzunk el kicsit a forróságba, és nézzük meg, mik lesznek idén a legmenőbb fürdőruhatrendek!

 

1. Az asszimetrikus

 

asszimetrikus_furdoruha.jpg

asszimetrikus fekete egyberészes (Calzedonia)

Ez a képen épp rajtam lévő fürdőruha három trendet is ötvöz egy darabon belül. Kitaláljátok akkor, hogy mi lesz menő 2018 nyarán? 

Nézzük csak sorban: egyrészt az egyberészes megoldás, másrészt a croppolt részletek (ez a kettő már tavaly is fellelhető volt a boltokban), harmadrészt pedig az asszimetria.  És hogy kinek előnyös mindez? A croppolt, azaz kivágott részletek az oszlop alakú lányoknak is derekat tudnak varázsolni, de ez a fazon igazán a homokóráknak áll jól. A körtéken is jól mutat éppen az asszimetria miatt, hiszen a felül lévő izgalmas részletek elvonják a figyelmet a lenti részletekről (ezesetben a combról). Igaz, napozáshoz nem ajánlott egy ilyen egyberészes, croppolt fürdőruha, de egy beach partyra vagy akár napközbeni városnézéshez egy shorttal párosítva máris abszolút megállja a helyét! Idén menő lesz az asszimmetrikus felsőrész kombinálása virágos kiegészítőkkel, ami nagyon sikkes és nőies összhatást fog eredményezni. Bátran szerezz be egy ilyen fürdőrucit idén, mert jövőre is divatos marad ;) 

 

2. A keresztpántos

 

keresztpantos_2.jpg

 csíkos keresztpántos (Calzedonia) 

Ha ránézel erre a tengerész dizájnra, ugye, hogy neked is az '50-es évek francia sikkje jut eszedbe? Az idén divatos keresztpántoknak köszönhetően ez a fürdőruha többféleképpen is megköthető akár elől, akár hátul is. Napozáshoz ráadásul el is rejthetjük, így nem kell a csíkok miatt aggódnunk. A fodros dekoltázs odavonzza a tekintetet, és optikailag jó megoldást nyújt pl. a kisebb mellméretű lányok számára. Az alma alkatúaknak azonban nem javasolnám ezt a fazont, mert a testen átkeresztezve csak felhívja a figyelmet, pláne a vékony pánt miatt. Körték számára egy fekete alsóval javaslom kombinálni, hogy szintén inkább a test felső részére helyezzük a hangsúlyt, ezzel kiegyenlítve a fenti és lenti arányokat. Még egy #styledbycsillu tipp: idén a csíkos mellett a pöttyös is ultramenő lesz! :)

 

3. A magasított derék

 

magasitott_derek.jpg

magasított derekú fehér (Calzedonia)  

 

Az idén szintén nagyon menő, magasított derékmegoldással érkező bikiniket már nyugodt szívvel ajánlanám az almáknak is. Hogy miért? Mert olyan helyen vág el ez az alsórész megoldás, hogy ezzel kialakít egy derékvonalat, ami optikailag még előnyösebb, ha ezt ügyesen ezt egy sötétebb színnel ötvözzük. Nekem személy szerint nagy személyes kedvencem ez a fazon és ez a képen látható darab. Leginkább az tetszik benne, ahogy már az alsó részt is feldobták egy kis tengerészzsinóros fűzőrészlettel, így nem egy "sima" és megszokott magasított derekú alsót kapunk. Ja, és még valami, ami nagyon 2018: a magas combkivágás! Én például azért imádom ezt az apró, de nagyon jótékony részletet, mert ezzel optikailag tudunk picit csalni és hosszíthatjuk vele a lábainkat! :) 

 

 

 

 

Ha tetszett a poszt, kövess itt a blog.hu-n, naponta frissülő tartalomért pedig kövess az Instagramon és érdemes Facebookon is lájkolnod az oldalam :)

Stylist szolgáltatásaimat keresd a weboldalamon!

A bejegyzés trackback címe:

https://styledbycsillu.blog.hu/api/trackback/id/tr7413702148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess Instagramon is!

Címkék

beauty (1) celebrity (8) divat (4) divattipp (22) esküvő (1) fashion (3) fashionweek (7) furdoruha (2) gála (5) halloween (1) hollywood (2) hordjmagyart (9) insta (2) kisfekete (3) nyár (1) ősz (2) outfit (18) stylist (8) tavasz (1) travel (6) trend (18) wishlist (13) xmas (1) Címkefelhő

Csatlakozz