Black Friday mustra: az én 10 kedvencem

A Black Friday - más néven a hatalmas kedvezmények napja - a hatvanas évek Amerikájából indult útnak, azóta pedig szinte az egész világot meghódította. Az esemény hagyományosan a Hálaadás estéjét követő pénteki naphoz köthető. Hivatalosan ekkor veszi kezdetét a karácsonyi készülődés és megindul az ajándékvásárlási láz. A legtöbb üzlet hatalmas akciókkal, és akár ingyenes kiszállítással is készül. Az évek során a Black Friday igazi ünnepnappá vált, mind a vásárlók, mind pedig a kereskedők számára.

cover.jpeg

Ebben a posztban bemutatnám az én Black Friday wishlistem: 10 dolog amit rendszeresen használok vagy már régóta szeretném kipróbálni.

(Mihez tartás végett: a poszt NEM szponzorált semelyik felsorolt márka által sem.)

1. Remington kúpvas

Kezdem is a sort a kedvenc hajhullámosítómmal. Aki ismer, az tudja rólam, hogy többnyire egyenesen hordtam mindig a hajam, hiszen hosszú, erős és vastagszálú. Csak egy dolgot nem akar a hajam, ha behullámosítom: hogy úgy is maradjon! Ha magatokra ismertek, de még nem adtátok fel a harcot a loboncotokkal, akkor mindenképpen szerezzétek be a Pro Luxe kúpvasát. A fej 25-38 mm, tehát garantáltan fel tudod rá csavarni a derékig érő tincset is. Én egyszerűen imádom, szupertartós, pláne akkor, ha visszacsipeszeled a tincseket és úgy hagyod kihűlni. Az emagon most 14.605 Ft és ebből jön még le az akár 60%-os kedvezmény.

remington.jpg

2. Clinique

A top arckrémem, ami télen számomra igazi musthave, az a Clinique Moisture surge 72 órás krémzseléje. Elképesztően hidtatál és megvédi az arcom a hidegtől és nem hagy zsíros érzetet maga után, olyan gyorsan beszívódik. November 21-26 között 25% kedvezmény van minden termékükre és 14.000 Ft felett a kiszállítás is ingyenes.

clinique.png

3. Mac

A kedvenc sminkmárkámnál is nagy kedvezmények lesznek a Black Fridayen. Nagy kedvencem a Prep+Prime Fix+ hidratáló permet és mivel sokat utazom a travel size termékekért is élek-halok. Innen egyszerűen mindent ajánlok! A Studio Fix Fluid alapozót használok évek óta és sosem hagyott cserben!

mac.png

4. Inglot

Ha pigmentek, akkor Inglot! Ár érték arányban verhetetlenek. Az év legnagyobb akciója éjfélkor indul a webshopban, az üzletekben pedig csütörtöktől vasárnapig 50% kedvezményt kaptok a második termékre. Nekem egy Jennifer Lopez highlighterem van, ami hipercsillogós és alig fogyott belőle, pedig mindennap használom nyár óta! Tudom ajánlani ;)

inglot.png

5. Fodrászkellék21

Évek óta itt szerzek be minden hajravalóm és most nagy kedvezmények várnak pénteken, ha betérsz a Nagymező utca 21-be! Kedvenc samponom a Kevin Murphy Repair me wash, ami aminosavakat tartalmaz és segít helyreállítani a sérült hajat! Sajnos egyszer egy fodrász a kelleténél jobban világosította ki a hajam, amitől még az én erős hajam is meggyengült, kócolódott! Ez a sampon tette rendbe, úgyhogy én azóta ezt használom!

fodraszkellek21.png

6. Philips ruhagőzölő

Ez egy igazi hashtag stylistlife eszköz! Én nem nagyon tudok vasalni, vagy hát lehet, hogy tudok, de hogy utálok, az biztos!!! :D Ez nem egy jó stylist tulajdonság, hiszen a fotózások során gyakran órákat kell ránctalanítani a ruhákat! Nos ez a csodaeszköz mentett meg és tette a vasalást szerethetővé! A párod nagyon fog neki örülni, hiszen gyorsan és végtelenül egyszerűen deszka használata nélkül kivasalja a ruhákat és speciális vasalóvíz sem kell, csak csapvíz! Nemcsak stylistoknak! ;)

phillips.png

7. Home of Fashion

Nem titok, hogy a magyar divat nagy pártolója vagyok, az instagram oldalamon is gyakran láthattok magyar tervező darabjaiban! (A legutóbbi posztomban is egy Zoób Kati kabátot viselek: itt ) A home of Fashionben sok magyar tervező különleges darabjait megtalálhatod. Az én kedvenceim: Pakamé, Orovica és Richard Demeter. Látogass el a webshopba, vagy a Bécsi utcában található showroomba a nagy kedvezményekért! #hordjmagyart

8. Erdei kisház

Ha a külcsíny mellett a lelki feltöltődést is megcéloznád, akkor telitalálat lehet a #slowlife életérzés hazai éllovasa! Nos bevallom, itt még nem voltam, de már nagyon nagyon régóta szeretném megnézni a noszvaji kisházat, amit az erdő és nyugalom egyszerre ölel körbe! A bónusz brigád oldalán 2 éjszakára 84.900 Ft 2-4 fő részére! Remélem a férjem veszi a lapot! :D

9. Asos 50%-os kedvezmény

A kedvenc külföldi rendelős oldalamon is 50%-os kedvezmények lesznek, ráadásul a kiszállítás ingyenes! Ahogy a visszaküldés is, ha valami mégsem lett jó! Én imádok innen rendelni, mert óriási a választék és az általános konfekcióméreten kívüli méretek is kaphatók, mint a 35 és 42-es női cipő, vagy a tall és petite méretű ruhák, amik vagy picit hosszabbak, vagy picit rövidebbek az átlagosnál!

10. Styled by Csillu ajándékkártya

Végül, de nem utolsó sorban, egy kis meglepetés! Az elmúlt évet szeretném Nektek megköszönni ezzel: hoztam Nektek egy kis kedvezményt a Black Fridayre én is! November 23-25 között 20%-os kedvezménnyel vásárolhatjátok meg az ajándékkártyákat, amikről további részleteket a www.styledbycsillu.hu oldalon találtok! Karácsonyi ajándéknak tökéletes élményajándék!

styledbycsillu-gift.jpg

HA TETSZETT A POSZT, KÖVESS ITT A BLOG.HU-N, NAPONTA FRISSÜLŐ TARTALOMÉRT PEDIG KÖVESS AZ INSTAGRAMON ÉS ÉRDEMES FACEBOOKON IS LÁJKOLNOD AZ OLDALAM :)

STYLIST SZOLGÁLTATÁSAIMAT KERESD A WEBOLDALAMON!

A bejegyzés trackback címe:

https://styledbycsillu.blog.hu/api/trackback/id/tr4214386130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess Instagramon is!

Címkék

beauty (1) celebrity (8) divat (4) divattipp (22) esküvő (1) fashion (3) fashionweek (7) furdoruha (2) gála (5) halloween (1) hollywood (2) hordjmagyart (9) insta (2) kisfekete (3) nyár (1) ősz (2) outfit (18) stylist (8) tavasz (1) travel (6) trend (18) wishlist (13) xmas (1) Címkefelhő

Csatlakozz

süti beállítások módosítása