Kitartó és mulandó trendek 2018-ban: ezt viseld jövőre is!

2018 meghatározó trendjei között helyet kaptak nagy visszatérők, mindent elárasztó minták, és megosztó kiegészítők is. És persze időtlen klasszikusok, melyek igazából mindig megállják a helyüket (lásd: kockás minták). Ezúttal viszont a legfeltűnőbb, kifejezetten 2018-as trendeket veszem sorra: lássuk, melyek felejtősek jövőre es melyek kitartóak továbbra is!

montazs_uj.jpg

Animal Printek

Idén nagyot ment a leopárd és kígyóminta, a csizmáktól az ingruhákig mindent beborított. Jövőre viszont lekerül a palettáról ez a minta, de nem kell végleg elbúcsúznunk a természettől, mert a flórától a faunáig minden megtalálható lesz a 2019-es felhozatalban. Vagyis nem állatbőrminta, hanem konkrétan állatok és virágok lesznek a jövő évi trend legjellemzőbb motívumai.
Ítélet: felejtő 

Western

A western hatású ingek és csizmák üde színfoltjai voltak 2018-nak. Direktben ez már kifut jövőre, de nem rugaszkodunk el innen nagyon messzire, mert a rojtok és tollak 2019-ben is képviselni fogják ezt a vonalat. Illetve itt egy kis újdonság: a poncsó. Ez a köpeny-kabáttípus jövőre sokat lesz az üzletekben, amit személy szerint már kíváncsian várok. Szerintem nem túl praktikus (pláne télen kabát alá hordhatatlan), de tavaszra-őszre el tudom képzelni. Főleg magas, vékony lányoknak ajánlanám basic darabokkal kombinálva. Az alma alkatú nőknek a nagy lebernyeg ugyanis nem ápol-eltakar hatást fog kelteni, hanem inkább ráerősít, ezért ők inkább kerüljék ezt a fazont.
Ítélet: kitartó (de nézz új darabok után a csizma helyett!)

Baker Boy Sapik

2018-ban minden bloggernek volt legalább egy baker boy sapkás posztja, nos nekik csendben súgom meg, ezeknek a sapiknak 2019-ben leáldoznak! Igaz a figyelemfelkeltő sapik jövőre is menni fognak, de 2019-ben új trendek jönnek be a fejfedők terén, mint: a halászsapka, a fátylas fejdíszek, a nagy hajráfok, vagy a statement karimás és szalmakalapok.
Ítélet: felejtő

 

Pöttyös Minták

Ezt a trendet nagyon szerettem idén és örülök, hogy jövőre is menni fog. A personal shoppingok során is előszeretettel ajánlottam ügyfeleimnek. Szerintem nagyon vagány és fiatalos, pláne ha találsz egy olyan blúzt, amin még masni is van, mert akkor duplán trendi leszel vele 2019-ben. Ezt a mintát bátran kombinálhatjátok más mintákkal is, akár kockással, vagy csíkossal. De ha igazán trendkövető akarsz lenni, akkor jövőre a matchy-matchy nagyobbat fog szólni, mint a mix&match (vagyis egyféle minta halmozása egy szetten belül a többféle helyett).
Ítélet: kitartó

Ronda Edzőcipő

Ha elszörnyülködtetek az idei dad shoe, azaz oldscool "bumburnyák" edzőcipőtrendtől, a buffalótól, a csúnya surranóktól, akkor jövőre fellélegezhettek, mert sokkal visszafogottabban fog megjelenni az edzőcipős vonal. Bár én ennek annyira nem örülök, mert imádtam ezeket a lépőket, de jövőre a tépőzáras, platform és metálszín társaik fognak hasítani az utcákon.
Ítélet: felejtő

Logómánia

A logók 2019-ben is maradni fognak. A high fashiont szinte elárasztották a nagy logók, a legnagyobb kedvencem ezek közül a Fendi-Fila kombinációja, ami szerintem zseniális lett. Azt szeretem a legjobban ebben a trendben, hogy nemcsak sportosan, de elegánsan egy magassarkúval is kombinálhatjuk, így adhatunk az öltözködésünknek egy kis pluszt. Te melyiket probálnád ki?
Ítélet: kitartó

Fagyi színek

A pasztellszíneket is nagyon szerettük 2018-ban, de a nyárral már az élénk színek kezdtek térhódításba. Nos, aki szeret kitűnni a tömegből, annak jó hírem van: ahogy a jövő év pantone színe a lazac lett, ez az energikusság és élettel teliség lesz jellemző a 2019-es trendszínekre is; jönnek az élénk gyümölcs és neon színek! Én tutira úgy választanám ki ezeket az élénk darabokat, hogy color block-ként jelenjenek meg egy outfiten belül, tehát egy ruhadarabon csak egy fajta szín. Ha óvatosabban ismerkednél a neonnal, akkor csak kiegészítőkent használd mondjuk egy magassarkú, vagy egy clutch formájában és akkor biztosan nem fogsz mellélőni.
Ítélet: felejtő

Biciklis nadrág

Idén már elkezdett teret hódítani ez a trend és ez jövőre is folytadódik. A biciklisnadrág 2019-ben már az utcákon is tuti hódítani fog, nemcsak az edzőtermekben. A bátrak zakóval és sportmelltartóval is kombinálhatják, amit egy vastag övvel dobhatnak fel. Szerintem itthon biztos nem fog annyira elterjedni, max a fesztiválszezonra, mert erősen tevepatagyanús :D
Ítélet: kitartó

Az időutazás folytatódik

Végül, de nem utolsósorban: az “MTV generáció” retró. A 90-es évek hódított a kordbársonytól kezdve, a hasitasikon át a magasderékú “mom jeans” visszatéréséig mindenhol. Nos, ahogy már a fentiekből is kitűnhetett, a retrótól továbbra sem búcsúzunk el. A széles vállszabás és az övtáska például továbbra se kerüljön a szekrényed mélyére! A 2019-es újdonságok között pedig a tépőzáron és a halászsapikon túl berobbannak majd a batikolt minták, sőt a kikoptatott matchy-matchy farmerszettek is, bizony ám!
Ítélet: kitartó

HA TETSZETT A POSZT, KÖVESS ITT A BLOG.HU-N, NAPONTA FRISSÜLŐ TARTALOMÉRT PEDIG KÖVESS AZ INSTAGRAMON ÉS ÉRDEMES FACEBOOKON IS LÁJKOLNOD AZ OLDALAM :)

STYLIST SZOLGÁLTATÁSAIMAT KERESD A WEBOLDALAMON!

A bejegyzés trackback címe:

https://styledbycsillu.blog.hu/api/trackback/id/tr4114518114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess Instagramon is!

Címkék

beauty (1) celebrity (8) divat (4) divattipp (22) esküvő (1) fashion (3) fashionweek (7) furdoruha (2) gála (5) halloween (1) hollywood (2) hordjmagyart (9) insta (2) kisfekete (3) nyár (1) ősz (2) outfit (18) stylist (8) tavasz (1) travel (6) trend (18) wishlist (13) xmas (1) Címkefelhő

Csatlakozz

süti beállítások módosítása